Focizni már ifjúkoromban szerettem. Komoly sikereket preciziós műszerész tanulmányaim során az Ipariskola és a Beloianisz csapatában szereztem, Budapesten. Erre emlékeztet ez a kis trófea:

Később amatőr fociban vettem részt Kazincbarcikán:
Baloldalról a második, a BVK igazgatója, Körtvélyes István,
a gugoló sorban a jobb szélső jó magam Mohos Gábor látható,
a fekvő civilruhás pedig Vékony Ernő a város párttitkára.

A legtöbb sikert elért súlyemelőink, napszemüvegben Mohos Gábor szakosztályvezető , az álló sorban középen az edző Zsuga Imre, mellette Juhász Zoltán látható, jobbszélen áll Csikász Gábor a KVSE elnökhelyettese.

Politikai szervezetnek soha nem voltam tagja. A jóindulatú vezetőim figyelmeztettek, hogy ha már nem politizálok végezzek társadalmi munkát, ezért megbíztak a Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület munkájában való részvétellel, egy minőségi "B" kategoriás súlyemelő szakosztály létrehozásával, és vezetésével.
A szakosztály 1974-ben kezdte el a működést, sok fiatalt sikerült az edzőknek elcsábítani ehhez a szép sporthoz (Tóth László, Ducsai Géza, Zsuga Imre, Pátrovics Géza, aki kezdetben versenyzőnk volt, felnőtt EB-n 5. helyezést ért el, a mai napig edzője a szakosztálynak) és megnyerni a rendszeres testedzésre.
Sok szép sikert értek el a versenyzők a felnőtt magyar bajnokságban, és az ifjúsági kategoriákban is. Edzőink közül Zsuga Imre, és Pátrovics Géza a magyar súlyemelő válogatott szövetségi kapitanyaként is működtek.
Jómagam elvégeztem egy egyéves sportvezetői tanfolyamot, ami segédzői munkára is jogosít.



1985-ben a vállalat igazgatója Tolnai Lajos azzal bízott meg, hogy építsünk a cég mellett egy olyan korcsolyapályát, amely minden nemzetközi normának megfelel, legyen 600 fős lelátója, esti világítása, öltözője, fürdője, és nyáron is, a legmelegebb hőségben, napsütésben is tudjon működni. (Ő mondta később egy befektetőnek, hogy én vagyok a vállalat legerősebb embere, 2500 ember munkáját irányítom, holott csak 1250 szakember főnöke voltam.)
A létesítményt 218 nap alatt hoztuk létre, a megnyításán, 1985. nov.4, az OTSH, és a MOB elnöke Buda István is résztvett. A jégpálya ma is működik.


A családommal, mi is felszenteltük a jégpályát.

Télen a hétvégi síelések felfríssíteték a családomat. Itt Sajórédén voltunk.
Kattints erre a Facebook jogi oldalra
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
1. Autófelv
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
autofelvasarlas-kisokos.hupont.hu
2. My New Afternoon Ritual: Why I Can’t Stop Playing Block Blast
► Read my honest review of Block Blast, the addictive block puzzle game. Learn why this relaxing browser game is the perfect mental break for puzzle lovers.
blockblastfree.hupont.hu
3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
yarellekingsley.hupont.hu
4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
iszenttepsi.hupont.hu
► Everyday Knowledge Hub is a personal website dedicated to sharing useful information, practical tips, and inspiring ideas related to daily life, productivity, technology, and lifelong learning. New articles are published regularly to encourage curios
swabloa.hupont.hu
► more than basic shooting mechanics. Use these competitive strategies to raise your win rate
runnerplusia.hupont.hu
7. Fantasy Gem
► Fantasy Gems is an online gaming platform that is leading the gaming industry right now. The app is designed specifically for gamers who are looking for exciting and thrilling games. They will get a huge variety of fun games on Fantasy Gems,
fantasygem.hupont.hu
8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
purvaeminora.hupont.hu
9. A legjobb mesterséges intelligencia marketingeszközök ingatlanügynökök szám
► Fedezd fel a legjobb mesterséges intelligencia marketingeszközöket ingatlanügynökök számára. Tanácsok az ingatlanfotók szerkesztéséhez, hirdetési szövegek írásához és tartalomgyártáshoz költséghatékony MI-platformok segítségével.
liora.hupont.hu
10. adfsf
► What happens if you abandon a stable job to chase your dream? bitlife encourages you to find out by giving you complete control over your character's career journey.
sdfaf.hupont.hu
11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
yosemitepest.hupont.hu
12. Kashmiri Escorts
► Mumbai is known as the city that never sleeps, and Bhabhi Escort Service Mumbai is one of the biggest reasons why travelers from across India and around the world visit the city.
ishabansal.hupont.hu
13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
pneberkibogi.hupont.hu
14. sexdollfullsize
► The shelf runs to 419 listings. Full-size women make up the bulk of it, next to a men’s line, a set of torsos, standalone heads, and the wigs, outfits and care kits that go with them. Materials split three ways across silicone, TPE and a silicone-hea
sexdollfullsize.hupont.hu
15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ristemquu.hupont.hu
16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
versenyvonal.hupont.hu
17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
uptonross.hupont.hu
18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
abudhabievisa.hupont.hu
19. Szélvédő javítás Orosháza – Kavicsfelverődés és Repedés Javítás
► Autóüveg & szélvédőjavítás Orosháza. Kavicsot kapott? Szakszerű szélvédőjavítás és repedésmegállítás garanciával, rövid határidővel. Mentsük meg a gyári üveget! Elérhetőség: +36 30 238 1797 | szegedszelvedojavitas.hu
szelvedojavitasoroshaza.hupont.hu
20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
multiplierai.hupont.hu
21. Koroknai Kornél Mindent Átfogó Története A Mobiltelefonokról, PDA-król.
► Mobiltelefonos Történetem.
koroknaikornel-telekom.hupont.hu
22. Szélvédő Javítás Kiskunhalas | Gyors & Helyszíni Kőfelverődés
► Professzionális szélvédő javítás és kőfelverődés mentesítés Kiskunhalason és környékén. Garanciális munkavégzés, akár helyszíni kiszállással! Hívjon most!
szelvedojavitaskiskunhala.hupont.hu